Stuttgart/Fellbach, 2018.01.30-31.
Az ELO Digital Office, mint már 15 éve folyamatosan, ezúttal is január végén rendezte meg nemzetközi partnernapját és ECM kongresszusát a Stuttgart melletti Fellbachban. A partner napon több mint száz ELO üzleti partner – köztük az Ovitas Kft. -, a vállalati tartalomkezelési konferencián pedig közel ezer felhasználó, illetve érdeklődő vett részt.
A rendezvényt a következő témák uralták:
– a digitalizáció feltartóztathatatlan térhódítása, ami 2017-ben az elektronikus dokumentumkezelési piac további, átlagon felüli növekedését eredményezte
– az új ELO ECM Suite tavasszal megjelenő ELOprofessional és ELOenterprise 11-es verziója
– az ELO továbbra is elkötelezett az testre szabható üzleti megoldások kidolgozásában
– a májusban életbe lépő GDPR szabályozás, és annak támogatása
– felhő alapú dokumentumkezelés
ELO 11
Az ELO ECM Suite 11 néhány száz kisebb és néhány nagyobb változást tartalmaz. Újdonság az ELO Analytics, amely külön licenc nélkül az alaprendszer szerves részeként lesz hozzáférhető. Az ELO Analytics a felhasználók régi vágyát elégíti ki azáltal, hogy könnyen kialakítható statisztikákat, elemzéséket tesz lehetővé. A kiértékelések táblázatos és különböző grafikus formában jeleníthetők meg. Példaként említhető a beérkezett iratok száma, azok területi eloszlása; az iratok feldolgozottságnak aránya; az üzleti partnerekkel bonyolított forgalom havi vagy területi eloszlása; a megrendelések száma, stb. stb. A gyors áttekinthetőséget és a felhasználói élményt növeli az eredmények „dashboard”-szerű összefoglaló ábrázolása. Az Analytics elősegíti, hogy az ELO rendszerekben tárolt hatalmas mennyiségű információ áttekinthetővé váljék, és tudásbázisként segítse mind az üzleti, mind az ügyintézési folyamatok áttekintését és optimalizálását.
Az intézmények és vállaltok életében egyre meghatározóbb szerepet játszik az e-mail. Az ELO 11 ezen a területen is tovább lép. Az e-levelek kiküldése, azonosítóval való ellátása, teendők és határidők rögzítése, a bejövő levelek tartalmának elemzése, automatikus besorolása, archiválása, továbbá munkafolyamatokba való kapcsolása terén történtek figyelemreméltó újítások.
Üzleti megoldások (Business Solutions)
Az ELO két éve kezdte el az üzleti megoldások (Business Solutions) kialakítását. A cél az volt, hogy dokumentumkezelési projektekben leggyakrabban igényelt folyamatokat ne kelljen újra és újra projektszinten megvalósítani, hanem kész, az ELO rendszerhez szervesen integrált alapmegoldást lehessen alkalmazni. Az alapmegoldás természetesen a felhasználó igényei szerint paraméterezhető, illetve testreszabható. Az eddig elkészült megoldások a számlakezelés, szerződéskezelés, belépési engedélyek kezelése, HR folyamatok támogatása területeket fedik le. Hazai megoldás a közszféra igényeit lefedő tanúsított iratkezelő rendszer. A számlakezelési megoldás például a beérkező papírszámlák szkennelésétől kezdve támogatja a számlaadatok automatikus kinyerését, a számlajóváhagyás folyamatát, a kontírozást és a megbízható archiválást. Az ELO rendszer nyitottsága és moduljai lehetővé teszik, hogy mindezen folyamatok a vállalati ERP rendszerrel szervesen integrálva fussanak.
GDPR
Kiemelt figyelmet kapott a 2018. május 25-én életbelépő GDPR. A GDPR az EU Általános Adatvédelmi Rendelete, amely két év felkészülési időszakot követően 2018. május 25-től kötelezően alkalmazandó. A rendelet elsősorban a személyes adatok kezelését szabályozza, így természetesen a dokumentumkezelő rendszerek is érintettek. Az üzenet a következő: az ELO olyan megoldást kínál, amely segíti a vállaltokat a GDPR által szabott követelmények kielégítésében. Az „ELO for GDPR” olyan IT platformot és funkciókat biztosít, amelyek megfelelnek a GDPR követelményeinek.